Elegem van az öregekből

Nem tudom, hogy említettem-e már, hogy én bejárós vagyok a suliba, nem helybéli, (szerintetek is szívás?) így naponta harminc-harminc percet buszozok, hogy el tudjak menni abba a hülye suliba.

Valamelyik reggel én és két barátnőm, akikkel együtt szoktam buszozni (Virtuóz, és Beethoven) mondták, hogy menjünk be a Fornettishez, ami a másik buszmegálló mögött van. 

Rendben, ők beálltak a kilométeres sorba, én meg a megállóban vigyáztam a cuccaikra. 

Nagyban bambulok ott, amikor jobbra pillantok és egy hatvan év körüli bibircsókos nénike áll mellettem, az arca úgy tíz centire az enyémtől. Enyhén szólva megijedtem, csak harminc métert ugrottam hátra. 

- Jaj, Kisdrágám, nem tudod melyik busz megy Xy városba? - kérdezi.

- Hát, öööö... sajnos nem. - felelem neki. 

- Jaj drágám és még a szemüvegem sem hoztam, hogy meg tudjam nézni a menetrendet. - sopánkodik tovább nekem. - Nem néznéd meg nekem.

- Persze, miután a barátnőim visszajöttek, mivel megbíztak azzal, hogy vigyázzak a cuccaikra. - felelem vonakodva. Igazából a szőr is felállt a karomon tőle, nem nagyon bíztam benne, és a barátaim cuccait sem hagytam volna őrizetlenül, nehogy lába keljen valaminek belőlük. 

 - Oh persze, megértem. - biztosított. Azután elkezdett nekem magyarázni, hogy ő viszi az unokáját fül - orr - gégészhez, mivel neki nem kell fizetni a buszjegyért, és valószínű,. hogy mindjárt itt a busz, ecetere ecetere... De, hogy ki mondta neki, hogy ez engem érdekel, rejtély, mivel, hogy nem én voltam az is tuti.

Nos rendben, délután négy óra után Beethoven és beálltunk, hogy várjuk a buszt, amivel hazajutunk. (csak megjegyezném, hogy iszonyúan fáztunk mind a ketten), és akkor odajött egy bácsika, és benyúlt így kettőnk közé.

- Nem tudjátok, hogy merre van az információ? - kérdezi. Csak úgy megjegyezném, hogy dőlt belőle a pálinkaszag, valószínű szilva. De annyira, hogy én is majdnem berúgtam tőle. 
- Öööö... nem, mi sem vagyunk ide valósiak. - feleltem vállvonogatva. 
- Merre mentek?
- XY város felé! - vágta rá egyből Beethoven.
- De mégis hol?
- Zedvárosban! (mire nem jó az a fránya kompetencia mérés?) - vágta rá megint szemrebbenés nélkül. Mondanom sem kell, természetesen nem abban a városban laktunk.
- Ismeritek a Kovács Pistát?
- Sajnos nem. - feleltem "lesújtottan".
- De tudod, olyan nagy kövér hatvanas. - magyarázta, és a két kezét eltartotta az oldalától, mutatva a Pista terjedelmét.
- Nem, még mindig nem. - feleltem sajnálkozva.
Ééééés azután elkezdte magyarázni, hogy ő annál a... Pistánál dolgozott, és, hogy olyat még az ellenségeinek sem kíván. Azután meg megkérdezte, hogy jártunk-e már YZ városban. Mi mondtuk, hogy persze, és akkor megint magyarázni kezdett, hogy ő ott lakott egy százötven éves parasztházban, ahol a patkányok rajta mászkáltak.
Meg mondta, hogy megy haza a BARÁTNŐJÉHEZ(!!!) (ismétlem egy hetven éves bácsika), ráadásul állandóan, egyre közelebb- és közelebb araszolt Beethovenhez, és vagy a vállát taperolta, vagy a karját simogatta. 
És a buszmeg közepén rágyújtott(!), és persze ezt barátnőm nem bírta, mivel ő alig szagolt cigifüstöt. Köhögött, erre a bácsi kérdezte tőle, hogy meg van-e fázva, erre mondta, hogy nem. Erre megállapította, hogy akkor a füsttől köhög... 
Éééés....
Belelehelt a képébe. Logikus, ha valaki nem bírja a füstöt, akkor lehelj bele a képébe.
Mondanom sem kell, hogy mire a buszsofőr megjött, mi úgy örültünk neki, mintha minimum a Szent Grált hozta volna egy haldoklónak 
Amúgy csak egy kicsit néztek ránk furán, hogy egy vénember két kamaszlányt macerál.

Na én most ennyi voltam. Jah és Szinyke