a hétfői cuccal végre megjöttem, csak egy kicsit késtem
Ugye a kilencediket tizenkilencen kezdtük, de de azóta eltelt kemény két és fél hónap, és és már huszonháromra növekedtünk. Csakhogy a termünket tizenkilenc-húsz koponyára méretezték, így elég szűkösen fértünk el, viszont mi imádtuk. A 46-os teremnek (a termünknek) van a a legjobb fekvése: közel van a büfé (nagyon fontos tényező), remek a kilátás (pont a zebrára, ami annyit tesz, hogy az osztály 99%-a forgalomszámlálást végzett, ahogy ezt a föcitanár elég pontosan megjegyezte. Rengetegszer volt olyan, hogy valaki felkiáltott, hogy ,,Tanárnő/úr Xy átment a piroson!" Vagy volt olyan, hogy matekon Ebola látta, ahogy Atkát (fizika tanárt) majdnem elütötte egy kocsi. És mi fennhangon(!!!) azt kezdtük megvitatni, hogy ha elütötte volna, akkor: Mennyivel üti el a kocsi, milyen magasra/messzire repül, mije fog eltörni, stb.), pont megfelelő a hőmérséklet, plusz a padok szinte egymás hegyén-hátán, így könnyen lehetett lesni. Plusz az egész olyan családias volt, de ez...
SZAR, csupa nagybetűvel. Először is minden messze van, (kivéve a WC), szarok a padok-székeke, nincs kilátás, csak a gumi pályára (ez olyankor jó, amikor cuki felsőbb évesek tesiznek), nem nyithatók az ablakok(!), nem lehet látni az órát a helyünkről ( fontos tudni, hogy mennyi szenvedés van még hátra ), ráadásul harmincöt férőhelyes. Jöhetnek az újak, de most már tuti, hogy nem fognak, de nem vagyok médium, úgyhogy ki tudja.
De az ülésrend legalább jó lett. (LSD: Szöszii első bejegyzése). Ha ez így marad tizenkettedikig tuti, hogy nem lesz érettségim. És akkor Arrivederci egyetem!
A nap többi részét már olvastátok a Szonii bejegyzésében.
Most pedig Szinyke lelép
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése